A Hold

Az Apolló-expedíciók óta a közvélemény a Holdat már nem tartja igazán érdekes égitestnek. Akkoriban úgy tűnt, már mindent megtudtunk róla, amit csak meg lehet. 1969 és 1972 között hat űrhajóval (Apolló-11, -12, -14, -15, -16, -17) 12 ember járt a bolygón. Összesen 300 órányi időt töltöttek ott, különféle vizsgálatokat végeztek, több mint 100 km-es utat tettek meg és csaknem 400 kg holdkőzetet gyűjtöttek.

Olvasd el

Támogass bennünket!

A Hold

Az űrszondák és űrhajók közeli fotói alapján a Hold felszínéről a korábbinál jóval részletesebb térképek készültek, amelyeken most már a Földről nem látható túlsó oldala is szerepelt. A Hold belsejéről is sikerült hozzávetőleges képet alkotni a felszínére telepített szeizmométerek segítségével.

Az eredmények elég lehangolóak voltak…. Már azelőtt is köztudott volt, hogy a Hold száraz, halott bolygó, felszínének legnagyobb része kietlen sivataghoz hasonlít, amelyet itt-ott meteoritkráterek, sima medencék vagy hegyláncok szakítanak meg. Légköre, folyékony vize, sőt, valódi talaja sincs, ezért élőlények léte sem valószínű. Az újabb, alaposabb megfigyelések jórészt csak ezt erősítették meg. A tudósok is többet vártak az expedícióktól, legalábbis magának a Holdnak a keletkezését és történetét szerették volna kideríteni.

Egyes ambíciózusabb elképzelések szerint a visszahozott kőzetmintákból rekonstruálható lenne a Naprendszer kialakulása is. Ám a holdkőzetek részletes analízise nem igazolta a reményeket… valójában több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.

A bolygókutatók manapság inkább a Naprendszer távoli, érdekesebb vidékei felé tekintenek, Ilyen a Mars – ahová már az emberes utazásokat tervezik –, az óriásbolygók és holdjaik, vagy a Kuiper-öv felé. Mások a közeli csillagrendszereket fürkészik, lakott világok, vagy legalább bolygók után kutatva. A gazdasági szempontokra is tekintettel kellett lenni, így maga az űrhajózás – eltekintve bizonyos nagyléptékű vállalkozásoktól – visszahúzódott a földközeli térségre.

Az utóbbi néhány évben mégis bekövetkezett a Hold „újrafelfedezése”. Nem véletlenül: kísérőnk kétségkívül rendkívüli égitest, s furcsaságai máig nyugtalanítják a tudósokat. A Naprendszer négy kőzetbolygója közül egyedül a Földnek van holdja (a Marsot kerülgető két szabálytalan formájú, apró sziklatömböt nem tartjuk annak), és neki is csak ez az egy.

Hold létére igen nagy az anyabolygójához képest – ezért a Föld-Hold rendszert kettősbolygónak is tekinthetjük. Az is csak mostanában kezd kiderülni, hogy minden erőfeszítés ellenére sok titkát máig megőrizte, ezért próbálkoznak a tudósok újra és újra, egyre fejlettebb módszerekkel. Az eredete máig is homályos… a különféle elméletek egyike sem tökéletes még.

Arról sem tudunk eleget, hogy milyen hatásai vannak a Holdnak a Földre, illetve a földi élővilágra. Ez az egész rendszer igen érzékeny és összetett, így nehéz az egyes folyamatokat különválasztani és nyomon követni. Ezért manapság is igen nehéz ebben a témában egzakt megállapításokat tenni, s viszonylag kevés eddig megjelent munka foglalkozik vele.

A hold- és bolygókutatás első hulláma, vagyis a 60-as-70-es évek óta sok, az addigiaknál jóval kifinomultabb űrkutató műszert és egyéb eszközt készítettek el. A közel keringő Hold nyilván olcsó és viszonylag biztonságos gyakorlóterep lehet az új berendezések kipróbálására, mielőtt távolabbi égitestek vizsgálatára küldenénk őket.

A Hold mint égitest

Felszín – 37,96 millió km2 (A Földé: 510 millió km2)
Közepes látszólagos átmérő – 31’5″
Átlagos albedó (fényvisszaverő képesség) – 0,07
Albedó (a helytől függően) – 0,04-0,14
Albedó (Mare-vidékek) – 0,03
Albedó (Terra-fennsíkok) – 0,24

A Hold felszíne erős tagoltságot mutat, már puszta szemmel is megfigyelhetők rajta egyes kiterjedtebb struktúrák. Méret szerint osztályozzuk a legfontosabbakat.

A Hold két oldala

Régóta ismeretes, hogy a holdfelszínnek csak egy része – 59%-a – látható a Földről. A túloldalt voltaképpen csak nemrég, az űrkorszakban kezdtük megismerni, mikor lehetővé vált a bolygó megkerülése. Hamar kiderült, hogy a két fél erős aszimmetriát mutat. Így különböznek a gravitációs tér eloszlása, magassági viszonyok, geokémiai összetétel, de a kéreg és a köpeny szerkezete alapján is.

A tengerek és szárazföldek

Ezek a látható oldal jellegzetes alakzatai.

A szárazföldek (Terra-fennsíkok) nagy, világos, viszonylag magasan fekvő síkságok. Az elnevezés, a szárazföld, itt valójában csak a tenger ellentéte, hiszen a Holdon nincs folyékony víz. (Az egyes fennsíkok nem is kaptak saját nevet, mint a Mare-vidékek.) A holdfelszín legidősebb területei közé tartoznak, a koruk 4,1 milliárd év. Felületükön számos kisebb-nagyobb kráter és hegység figyelhető meg.

A tengerek (Mare-vidékek) sötét, száraz, vulkáni bazalttal részben feltöltött medencék, többségük közel kör formájú, az átmérőjük 1000 km-es nagyságrendű. Általában az átlagfelszínnél (amelyet vonatkoztatási síknak használunk a holdi alakzatok magasságának megállapításához) mélyebben vannak. Az innenső oldal közönséges összetevői (kb. 1/3-át borítják), a túloldalon viszont csak egy-kettő van belőlük. Az aljzatuk nemcsak teljesen sík (a Clementine szonda lézeres szintmérései szerint a vízszintessel legfeljebb 1:1000 hajlásszöget zárnak be), de mindegyikük igen pontosan azonos magasságszinten van. A méretük alapján nevezték el őket.

A legnagyobbtól a legkisebb felé haladva tengernek (latinul mare, oceanus), öbölnek (sinus), tónak (lacus), vagy mocsárnak (palus). Fiatalabbak a szárazföldeknél, mindannyian a 3,8 és 3,2 milliárd év közötti időszakban keletkeztek. Ez az oka, hogy a becsapódásos kráterek is ritkábbak a felszínükön, mint a szárazföldekén. (A leghevesebb kozmikus bombázás 3,9 milliárd éve érhetett véget.) Nemritkán gyűrű alakú hegységek veszik körül őket, főként a nagyobbakat.

A Mare-vidékek fölött a mérések jelentős pozitív gravitációs anomáliákat mutattak ki. Ezeket a felszín alatt megbúvó, az átlagosnál nagyobb sűrűségű kőzettömzsök okozhatják. Ezeket angolul mass concentration-nak hívják, ennek összevonásából származik a mascon név. A tengereket körülvevő, vékony gyűrűszerű térségben viszont negatív anomáliát találtak. Ez arra utalhat, hogy a holdi kőzetburok behajlik a mascon súlya alatt, s azt tulajdonképpen ez tartja meg.

A Hold túloldalán, a két nagy tengerével (Mare Imbrium, Mare Serenitatis) átellenes pontokban a kutatószondák műszerei viszonylag jelentős lokális mágneses teret mértek ki. Ezt a felszínen vagy ahhoz közel fekvő, felmágnesezett kőzetek okozzák, és elég erős, hogy a napszél részecskéit ne engedje a felszínig, sőt, kisebbfajta sugárzási övezetbe tereli őket. A Lunar Prospector mérései szerint e mágneses mezők több száz km-es átmérőjűek, erejük mintegy 40 nanotesla (a Hold jelenlegi térereje a felszínen átlag 1-5 nanotesla, a Földé ennél kb. 10 ezerszer nagyobb.)

A holdi hegységek

Ezek legnagyobb része a meteorit-kráterekhez (asztroblémákhoz, „csillagsebhelyekhez”) kötődik. Ezek a holdfelszín legfeltűnőbb sajátosságai; mindenütt láthatóak, a legkülönbözőbb méretekben. Még mikroméretűek is előfordulnak a kőzetek belsejében. Mindegyiket egy-egy kozmikus égitesttel, (meteorral, üstökössel) való ütközés alakíthatta ki. Egy-egy ilyen becsapódás során a hirtelen felszabaduló hő és az erős ütés lökéshullámai robbanást okoznak, amely feltúrhatta a felső réteget, s így keletkeztek a mélyedéseket körülvevő hegykoszorúk.

Ha a kőzet elég rugalmas, úgy viselkedik ilyenkor, mint a víztükör, amibe kavicsot ejtettünk. A felszín végighullámzik, az ütközés helyén kúpszerűen kidudorodik. Csakhogy, míg a vízfelületen szétterjed a hullám, addig a talajrétegeken csak egy bizonyos – a robbanás erejétől függő – távolságig jut, ezután megáll, „megdermed”.

Többé-kevésbé így keletkeznek a meteoritkráterek. Ha rugalmatlan kőzeteket ér kozmikus találat, nem hajlik vissza a fenékaljazat, s végül csak egy nagy horpadás jön létre, a szélén feltorlódott magas sánccal, központi hegy nélkül. A Holdon és más bolygókon is megtalálható mindkétfajta asztrobléma.

Méretük alapján, ötféle krátertípust különböztethetünk meg:

1. Körülsáncolt síkságok. Ezek a legnagyobb méretű kráterek, kör vagy sokszög formájúak, az átmérőjük meghaladja a 100 km-t.

A holdi Déli-pólus-Aitken-medence az eddig ismert legnagyobb ilyen alakzat a Naprendszerben. Az átmérője kb. 2500 km, a peremtől a fenékig 12 km mély. A robbanás, amely kivájta, kevés híján szétvetette a Holdat. Az alján sötét színű anyag figyelhető meg, nyilván a holdköpeny került a felszínre.

A fiatalabb kráterek közül több, mint pl. a 850 millió éves Kopernikusz, vagy a Déli sarkon lévő, 96 millió éves Tycho, sugaras felépítésű. Ezekből több, világos színű, egyenes vonal indul ki, sugárszerűen széttartva; nagy távolságig láthatóak. Néha több km szélesek, más krátereken, hegységeken is áthaladnak; árnyékot nem vetnek, vagyis alacsony képződmények. A Tycho esetében még 1800 km-re a krátertől is ki lehet venni őket. Ezek a vonulatok tulajdonképpen a robbanás által kidobott, erősebb fényű, csillogó kőzettörmelékek, amelyeket a további becsapódások még nem szórtak szét. Létük tehát szintén arra utal, hogy az adott kráter még viszonylag fiatal.

Összesen kb. 60 ilyen sugaras kráter látható a Hold innenső oldalán. A legnagyobb méretű asztroblémák a Mare-vidékeknél alig kisebbek, s feltehető, hogy ha a becsapódás ereje valamivel nagyobb lett volna, itt is a felszínre tör a lenti magma, amely a tengereket is elöntötte annak idején.

2. Gyűrűs hegyek. 20-100 km átmérőjű, szintén kör vagy sokszög alakú képződmények.

3. Dudorok (lunar domes). 10-20 km átmérőjű, 250-500 m magas, kerek „dombok”. Sokuk tetején kb. 1000 m átmérőjű bemélyedést figyelhetünk meg.

4. Közönséges meteoritkráterek. Ezek 1 és 20 km közötti átmérőjűek, olykor a központi kúpot is meglelhetjük.

5. Kis kerek hegyek. 1 km-nél kisebb méretűek, gyakran kráterek központi hegy nélkül, máskor vulkáni kúphoz hasonlóan.

Földi típusú, a belső erők által felgyűrt hegyláncok csak elvétve találhatóak a Holdon. Még a közel egyenes hegységek is jórészt kráterek vagy tengerek peremei; nagy többségük az innenső oldalon van. Ezek egy részét földi hegységekről nevezték el.

A Mare Imbrium mentén elhelyezkedő Apenninek a leghosszabb (kb. 1000 km), és az egyik legmagasabb (6000 m körül). Szomszédos hegységek a Kaukázus (5900 m-es magasság), a Kárpátok (2300 m), és az Alpok (3600 m). A Hold legmagasabb hegyei 11350 m-esek.

A Mare Nubium és az Oceanus Porcellarum között az 1200 m magas Riphaeus, a Mare Serenitatis délnyugati részén a Haemus, és a Mare Nectaris mentén a Pireneusok hegységeket figyelhetjük meg. A túloldalon összesen csak két hasonlót, a Rook és a Kordillerák hegységeket ismerjük, mindkettő a nagy Mare Orientale medencéhez kötődik, vagyis egyik sem gyűrt lánchegység.

Tűzhányókból is kevés van, s a legtöbb már régen kialudt; aktív vulkán legfeljebb egy-kettő lehet az egész bolygón.

Szakadékok

Igen nagy számban találhatók a Holdon. Ezek vonalas szerkezetek, amelyek néha bonyolultabb alakzatokat is felvesznek. A barázdák kb. 1 km széles, olykor több 100 km hosszú árkok; egyenesek és kanyargósak egyaránt vannak köztük. Egyesek sok, egybeolvadó kis kráterből tevődnek össze.

A völgyek szélesebb repedések, amelyek között van hasonló, kráteres eredetű, és a belső erők által széttolt árok is (ilyen pl. a Vallis Alpes, az Alpok harántvölgye). De vannak vetődések is, mint pl. a Nagy Fal (Rupes Recta), amely egy 100 km hosszú, legfeljebb 300 m magas teraszszerű struktúra.

A Hold egész felszínét afféle málladéktakaró, az ún. regolit borítja. Ez a tengereknél átlagosan 5, a szárazföldeknél 10 méter vastag. A felszíni kőzetek maradványaiból képződött, főként a meteorbombázás hatására.

Élmény, tanulás otthon

Házhoz visszük a csillagászatot

A jelenlegi helyzetben, mivel a diákokhoz nem tudjuk közvetlenül eljuttatni a csillagászat élményét, otthoni oktató anyagokat teszünk ingyenesen és korlátlanul elérhetővé számukra.

Támogatás

Ha szeretnéd, támogathatod Egyesületünket, hogy a jövőben még több oktató anyagot készíthessünk a gyermekek számára!

PACSI Egyesület

K&H Bank 10402805-50526582-80881000

Ismerj meg bennünket!

A gyerekekért vagyunk

Minden csillogó szempárban ott ragyognak a csillagok is. A PACSI Egyesület elkötelezetten ismerteti meg minden gyermekkel a csillagászatot, űrkutatást, az Univerzumot. A jövőben továbbra is ez a legfőbb célunk!

Az oldalt készítette és együttműködő partnerünk:

Adószám: 18202898-2-06
Telefon: 06 30 383 0374
E-mail: iskolaplanetarium@gmail.com